Új tanulmány jelent meg, mi is történik valójában, amikor az ujjperceinket ropogtatjuk.

Ujjropogtatás

“Mintha tűzijáték robbanna olyankor az ízületekben.”

Ultrahang készülék segítségével fejtették meg a tudósok, mi zajlik pontosan az ízületeinkben, amikor ropogtatjuk őket, ezzel téve pontot egy több évtizedes vita végére, hogy honnan is jön az az összetéveszthetetlen roppanó hang.

Áprilisban az Albertai Egyetem kutatói nyilvánosságra hoztak egy MRI felvételt, amelyen ujjízületek voltak láthatóak a roppanás pillanatában, és azt állították, hogy a roppanó/pattanó hangot a synoviális folyadékban (az ízületeinket körülvevő “kenőanyagban”) található buborékok kipukkanása okozza. Mivel az ultrahang készülék százszor gyorsabban tudja rögzíteni, mi zajlik a testünkben, mint az MRI, ezért a tudósok egy másik csoportja úgy döntött, hogy utánajár ennek az állításnak.

A Californiai Egyetem kutatócsoportja, Robert D. Boutin radiológus vezetésével, 40 egészséges résztvevőt verbuvált össze, akik közül 30-an rendszeres ízületropogtatók voltak, 10-en pedig nem. A megrögzött ropogtatók közül az idősebbek azt is bevallották, hogy az elmúlt 40 évben naponta legalább hússzor ropogtatták az ízületeiket.

A kísérletben résztvevőket arra kérték, hogy ropogtassák az ujjtöveiknél található – metacarpophalangeal – ízületeiket (MPJ), miközben azokat ultrahang készülékkel figyelik. Végül 400 db metacarphophalangeal izület (MPJ) roppanásának képét dolgozták fel, valamint a roppanások hangját is rögzítették, hogy tudják melyik ízület roppant és melyik nem.

Miközben a kutatók azt várták, hogy látnak majd valamit az ízületben – mint azt Boutin a The Washington Post riporterének Rachel Feltmannek elmondta, az ultrahang képes tízszer kisebb eseményeket is rögzíteni, mint amire az MRI alkalmas –, de nem voltak felkészülve rá, hogy az eredmény ennyire kirobbanó lesz.

“Olyasféle fényes villanást láttunk az ultrahang alatt, mintha egy tűzijáték robbant volna fel az ízületben.” – mondta Boutin. “Ez egy egészen váratlan felfedezés volt számunkra.”
Mivel az ultrahang alatt látható villanások következetesen összekapcsolódtak a roppanó hanggal, így a kutatók 94 %-os biztonsággal voltak képesek megjósolni, hogy melyik ízület roppant és melyik nem, pusztán a képek alapján.

A kutatók azt feltételezték, hogy a roppanás és az ultrahang felvételeken látható villanás összefüggésbe hozható a synoviális folyadékban történő nyomásváltozással, amint azt Boutin Richard Hartley-Parkinsonnak, Metro, kifejtette:
“Számos teória és rengeteg vita volt az elmúlt években arról, hogy pontosan mi is történik az ízületben a roppanáskor. Most viszont magabiztosan állíthatjuk, hogy a roppanó hang és az ultrahangon látható fényes villanás az ízületben található gázbuborékok intenzív nyomásváltozásával van kapcsolatban.”

Ám egy nagy rejtély még mindig maradt. 1947-ben nyilvánosságra került egy dokumentum, amely azt állította, hogy a roppanó hang akkor keletkezik, amikor a buborék kialakul az ízületben található synoviális folyadékban. Ezt a feltételezést 30 évvel később megcáfolták, amikor is kutatók egy másik csoportja kijelentette, szerintük sokkal több értelme van annak, hogyha a hang a buborék kidurranásakor keletkezik. Na bumm.

Áprilisban az Albertai Egyetem kutatócsoportja az MRI felvételek alapján a buborék kipukkanásos hipotézist támogatta, de még mindig nem álltak elő meggyőző bizonyítékkal.
“Ezt a kérdést meglepően nehéz megválaszolni” Mondta Boutin Feltmannak a Washington Posttól. “A válaszom az, hogy a fényes villanást következetesen mindig csak a hallható roppanás után láttuk. Soha nem volt másképpen. Ez talán a buborék keletkezésének teóriáját támogatja, nem a buborék kipukkanásának teóriáját.”

A kutatók azt is megállapították, hogy egyszer sem tapasztaltak hirtelen fellépő fájdalmat, duzzanatot, vagy sérülést a ropogtatott ízületekben, sőt, észrevehető különbséget sem tapasztaltak a megrögzött ujjropogtatók és a soha nem ropogtatók ízületei között. Ezt az eredményt egy Kaliforniában élő orvos tapasztalatai is alátámasztják, aki kísérletképpen 60 éven keresztül ropogtatta az ízületeit az egyik kezén, míg a másikon nem, ám végül semmilyen különbséget nem tapasztalt a kettő között.

Boutin elmondta, ahhoz, hogy végérvényesen bebizonyosodjon, az ujjropogtatásnak hosszú távon sincs károsító hatása, sokkal több kutatásra lesz még szükség, de szerinte az is elképzelhető, hogy az ujjropogtatás egyszerűen csak jó nekünk. “A roppantások után az ízület mozgástartománya mindig jelentősen megnő.” mondta Feltmannak.

Kérik, hogyha valaki további eredményre jut a témában, feltétlenül tudassa velük!

Forrás: http://www.sciencealert.com/new-study-confirms-what-really-happens-when-you-crack-your-knuckles

Share: